Magadra vagy másokra szentelj nagyobb figyelmet?

Szeretnék én időt szánni magamra, de képtelenség. Úgy terveztem, hogy a hétvégén magammal foglalkozom, végül azonban inkább a szüleimnek segítettem. Estére egy jó forró fürdőt terveztem amolyan énidőként, de inkább egy kiadós vacsorát készítettem a családomnak.

Ismerős valamelyik mondat?

A legtöbben szeretnénk időt szánni saját magunkra, szeretnénk a saját fejlődésünkkel, de legalábbis a feltöltődésünkkel is foglalkozni. Mégis sokaknak nem sikerül, vagy nem épp úgy sikerül, ahogy szerette volna. Ha megkérdeznénk az okát, a válaszok általában hasonlóan alakulnának:

  • Nem vehetem el az időt a családomtól,
  • Muszáj volt segítenem, hiszen megkértek rá,
  • Ha én nem vagyok ott, más sem lesz,
  • Sokkal fontosabb, hogy segítsek másoknak, én ráérek.

Valóban?

Ha őszinte szeretnél lenni magadhoz, milyen gyakran hagyja el a szádat ezen mondatok valamelyike? Milyen gyakran keletkeznek ehhez hasonló gondolataid?

A jó hír az, hogy azért születnek meg ezek a gondolatok a fejedben, mert segítőkész, szolgálatkész ember vagy. A rossz hír pedig az, hogy nem biztos, hogy megfelelően választod meg a segítséged alanyát.

Készenlétben állni és segíteni akkor, amikor kérnek rá (vagy épp akkor is, amikor nem kérnek) egy nemes dolog, ugyanakkor nem biztos, hogy kifizetődő. Mindenkinek segítesz, aki megkér? Csak a neked fontos emberekre szánsz időt, csak nekik állsz ott támaszként? És mondd, te fontos vagy saját magadnak?

Ha a válaszod igen, és mégis inkább saját magadat sorolod hátra a legtöbb alkalommal, nem biztos, hogy megfelelő döntést hozol. Nem arról beszélek, hogy ne lehetne magunk elé helyezni másokat, azonban bizonyos, hogy nem célszerű ezt állandósítani.

Sokan úgy vélik, hogy sokkal nemesebb, de legalábbis fontosabb feladat másoknak segíteni, másokra időt szánni, másokat kiszolgálni, mint mindezt magukért megtenni. Azonban tudod mi ezzel a baj? Tudod, miért veszít a nemességéből ez a cselekedet?

Hiszen gondolj csak bele, hogyan és miből adsz, amikor neked sincs elég?

Az egyszerűség kedvéért gondoljunk materiális dolgokra. Ha van 10000 forintod, és tőled 5000 forintot kölcsön kérnek, tudsz segíteni, és még neked is marad. Ha 10000 forintod van és 10000 forintot adsz kölcsön, nullán leszel. Nem biztos, hogy hiányozni fog a pénz, az azonban biztos, hogy neked nem marad. Ha pedig erődön felül kívánnál segíteni, és 15000 forintot adnál kölcsön, biztosan nem fog menni. Egyszerűen azért, mert nincs rá forrásod, kereted. A következő fizetésed után már lesz, azonban ahhoz dolgoznod kell még.

Miért lenne ez másként a belső erőforrásokkal?

Ha úgy és annyit segítesz, amennyi után még neked is marad, nem zsigerelted ki a lelkedet, marad még erőd magadra is. Ha azonban mindenedet vagy akár még többet odaadsz, épp arra nem marad neked, ami a legfontosabb a Te saját életedben: magadra.

Mert bizony a legfontosabbnak mindig magad kell, hogy legyél.

A pénzes példánál maradva ugyanis, ha odaadod a 10000 forintodat és nem gondoskodsz annak utánpótlásáról, akkor a továbbiakban nem csak másoknak nem tudsz segíteni, de saját magad is bajba kerülsz.

És ez pontosan így van a nem materiális dolgok esetében is. Ha állandóan csak adsz és segítesz, ugyanakkor elfelejtesz arra is időt szánni, hogy feltöltődj, nem szánsz időt a saját boldogságodra, mindarra, ami neked örömet okoz, nem fogsz tudni továbbra is adni.

Adni ugyanis csak abból lehet, amivel rendelkezel.

Ha 10000 forintod van, 10000 forintot tudsz adni maximum. Ha minden energiád elmegy arra, hogy mások szolgálatában állj, egy idő után lemerül az energia készleted, és nem fogsz tudni tovább segíteni. Fel kell tölteni a raktáraidat!

Az ember csak abból és azt tud adni, ami neki is van.

Ha tehát úgy gondolod, hogy nem vagy elég fontos magadnak, és ezért nem szánnál időt a saját lelki tankolásodra, akkor is tedd meg. Tedd meg akkor azért, hogy továbbra is tudj segíteni másokon.

Ha azonban szeretnél dolgozni azon, hogy fontosság válj magadnak, és a saját feltöltődésedre is időt és energiát szánjál, gyere el coachingra. Minden alkalom szintiszta énidő számodra. Megéri, hidd el!